"Erdő, erdő, de magas a teteje..."

 

            Talán nincs is olyan magyar ember, aki ne ismerné és ne énekelné szívesen ezt a nótát.

A nyíregyházi Szent Miklós Óvoda Méhecske csoportos gyerekei  és mi, óvodapedagógusai  vidáman énekeltük  október 5.-én, szerdán is "Az Erdők hete" programon, a sóstói erdőben.

             Izgatottan indultunk útnak, hiszen már a buszos utazás is jó kalandnak ígérkezett. Hála a jó Istennek, nagyon szép, napsütéses őszi idő volt aznap, amikor ebéd után, hátizsákkal a hátunkon elindultunk. Az őszi erdő csendje, színei, illata elvarázsolt bennünket. Az erdész néni már várt minket, nagyon sok hasznos és új információt megtudtunk tőle az erdőről. Elsősorban azt, hogy az erdőben mi, emberek vendégek vagyunk. Óvnunk, vigyáznunk kell az ott élő növényeket, állatokat. Ezután térképpel a kezünkben felkerestük a négy erdei állomást és mindenhol más-más feladatot oldottunk meg. Az erdészek minden állomáson szeretettel fogadták a csoportunkat és játékos, vidám hangulatban tanítottak minket a teremtett világ szeretetére, védelmére. Hallottunk az erdőgazdálkodásról, a fakitermelésről, a fa felhasználásának módjairól. Vetettünk makkot, ültettünk facsemetét. A friss levegőn megjött az étvágyunk is, elfogyasztottuk az uzsonnánkat, majd a játszótéren jót játszottunk.

             Kicsit elfáradva, de jó hangulatban indultunk a buszhoz és mentünk vissza az óvodába.

Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy ismét közelebb kerülhettünk a természethez, megcsodálva annak szépségeit és megérezve  a felelősséget az élőlények iránt.

 

                                         Tóthné Varga Andrea

                                               óvodapedagógus