Hírek

Mindenszentek ünnepe a gyerekekkel

Dicsőség Jézus Krisztusnak!
 
A napokban óvodás gyermekeink egy eddig nem tartott imádságon vettek részt, amit Dani atyánknak köszönhetünk.
A gyermekek által elkészített kicsi keresztekből egy nagyot alkotva, mécseseket gyújtva imádkoztunk közösen.
 
Múlt hétvégén ünnepelte minden kicsi gyermek szeretteivel, a Mindenszentek ünnepét. Ezt az ünnepet az azt követő héten, minden évben betervezve, feldolgozzuk a gyermekekkel. Ezzel nagy hangsúlyt fektetve érzelmi nevelésükre, hogy merjenek beszélni az elhunytakról és hitünkhöz híven hinni a mi Mennyei Atyánkban és a mennyek országában. 
Nem csak a szeretteinkért fohászkodtunk, hanem azokért is, akikről már elfeledkeztek és akiknek sírját most nem látogatta senki. 
Felemelő érzés volt látni a lehunyt szemeket, és hallgatni a gyönyörűen szóló imádságukat. Úgy gondolom, ebből csodás hagyományt teremthetünk óvodánkban.
 
Hankószkyné Gorcsa Mária
óvodapedagógus