Nagy örömmel fogadtuk óvodánkban az Ovizsaru program keretében érkező kedves rendőr nénit, aki az iskolába készülő nagycsoportos gyermekeinknek tartott tartalmas és élménydús foglalkozást. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a rendőri hivatás szépségeivel és felelősségével. Nagy izgalommal próbálták fel a rendőrsapkát, kézbe vehették a jelvényt, és közben saját élményeiket is megoszthatták a rendőrökkel kapcsolatban.
A foglalkozás során fontos témák is előkerültek: beszélgettek a 112-es segélyhívó szám szerepéről, az áldozattá válás megelőzéséről, valamint a biztonságos közlekedés szabályairól. Kiemelt hangsúlyt kapott a biztonsági öv és gyermekülés használatának fontossága, amely a mindennapi életben is elengedhetetlen. A programot még színesebbé tette, amikor megelevenedtek a gyerekek számára is kedves figurák: Rendőr Robi, valamint a csintalan Rosszcsont Ricsi és Rozi, akik játékos jeleneteken keresztül segítették a tanultak elmélyítését. A foglalkozás végén a gyerekek színezőket kaptak ajándékba, amelyeket örömmel vittek magukkal, hogy otthon is felidézhessék az élményeket.
