Egy rendhagyó, különleges lelki délutánra hívtuk óvodánkba a kedves Szülőket. Franz Kett Pedagógiájának felhasználásával hangolódtunk a Húsvétra és valósítottunk meg egy szép Nagyböjti foglalkozást. Közösen indultunk útra, megismerve a velünk úton lévőket, majd megajándékoztuk magunkat egy szép középponttal. A bennünk elrejtett keresztet megmutattuk a testünkkel, nagyban, kicsiben, majd ebbe a középpontba hoztuk be Jézust magunk közé, aki végig járva útját, megállt előttünk is, majd behelyeztük az arany terítőre, egy méltó, központi helyre. A kereszt szárain megjelenítettük azokat a Nagyheti eseményeket, Virágvasárnaptól a sírba helyezésig, amelyek Jézussal történtek az utolsó héten. A katarzist a Feltámadás öröme hozta, amikor Krisztus magát adva ragyogta be a világot. Ezt a ragyogást megalkottuk a padlóképünkön is, miközben egymásnak is továbbadtuk a Feltámadás örömhírét.
Nehéz a történet, az események után az érzéseinket szavakba önteni, de nem is kell mindent szavakkal kifejezni. Egy kép jól vissza tudja adni, amit a szívünk érez. Mindenki saját alkotásban fejezhette ki, ami a szívében megérintette. A foglalkozás végén nehéz volt elindulni, de végül hazavittünk a szívünkben találkozásokat, kapcsolatokat, érzéseket, érzelmeket és a Nagyheti történet üzeneteinek sokaságát. Eltart egy ideig, míg feldolgozzuk őket, de reméljük segít bennünket abban, hogy a Feltámadás örömét méltóképpen megünnepelhessük családjainkkal. „Istenünk! Köszönjük neked fiadat, Jézus Krisztust! Köszönjük az életét és azt, hogy mindvégig értünk, emberekért tette, amit tett. Kérünk téged, segíts meg bennünket, hogy az Ő útján tudjunk járni, hogy az áldozat, amelyet értünk hozott a Golgotán, ne váljék feleslegessé!”
Kapitány Zoltánné
