Hírek

Téged jöttünk köszönteni

Téged jöttünk köszönteni

Téged jöttünk köszönteni

 

Ha beköszönt az év ötödik hónapja, felcsendül ajkainkról a gyerekkorunk óta kedvelt és oly sokat énekelt görögkatolikus énekünk:

 "Virágos május, óh Isten hozott,

Szűz Mária magának választott..."

Május első vasárnapján forró szeretettel köszöntöttük Édesanyánkat, Nagymamánkat. Mély tisztelettel és szeretettel köszöntjük Istenszülő Szűz Máriát, égi Édesanyánkat. Szívünket öröm és hála tölti el, ahogyan a virágba borult természetet csodáljuk, hiszen ez az új élet jele. A sokszínű, virágzó május is Máriát köszönti, hiszen az új életet, Jézus Krisztust neki köszönhetjük.

Máriához elzarándokolni, Őt köszönteni, előtte tisztelettel leborulni, hálaadó imáinkat Neki elmondani, semmi mással nem pótolható lelki élmény minden görögkatolikus hívő számára. A mi óvodánkban is minden évben lelkesen készülünk a Gyermekbúcsúra, ami szintén május hónapban szokott lenni Máriapócson. Sajnos a pandémia miatt már második éve ez elmaradt. Ennek hiányát érezve támadt az az ötletem, hogy hozzuk közel a gyermekekhez Máriát, mutassuk meg nekik a pócsi Szűzanya könnyező kegyképét, mondjuk el nekik mit jelent a zarándoklat és köszöntsük Máriát a nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban.

Óvodánk lelki vezetője, Dani atya örömmel fogadta a kezdeményezést, így megvalósulhatott a zarándoklatunk az óvodából a templomba. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták és nézték a kivetített képeket a  máriapócsi bazilikáról, a csodatévő Kegyképről és a sokféle zarándoklatról. Sok új ismeretet kaptunk, közösen imádkoztunk. A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva a Feltámadási ikon előtt elénekeltük a Föltámadt Krisztus kezdetű görögkatolikus énekünket, majd a pócsi Szűzanya ikonja előtt egy szívvel énekeltük zarándoklatunk célját:

 "Téged jöttünk köszönteni, méltóztassál meghallgatni,

Ó pócsi templom csillaga, üdvözlégy szép Szűz Mária."

 Mindannyian lelkiekben gazdagodva tértünk vissza az óvodába.

 

                                                                                                         Tóthné Varga Andrea 

                                                                                                             óvodapedagógus