" Ki teremtette az állatokat? ...-Az én Istenem "

 

Amikor ezt a gyermekdalt énekeljük a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda Méhecske csoportjában, szinte alig győzzük felsorolni fajtájuk szerint kedves állatainkat.

"Ki teremtette a madarakat? Ki teremtette a méhecskéket? Ki teremtette a nyulacskákat?"

Miközben kezünkkel mutatjuk az állatra jellemző mozdulatokat is, vidáman  válaszoljuk:

                                                  "Az én Istenem! "

Örül a szívünk, hiszen tudjuk, amit a Mennyei Atya teremtett, az csakis jó lehet! Azt is meg kell tanulnunk azonban, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért. Védenünk, óvnunk, gondoznunk kell azt. Ezért is tartjuk számon minden évben október 4.-én az állatok világnapját.

            Ebben az évben rendhagyó módon ünnepeltük ezt a jeles napot az ovinkban.

" Ismerkedjünk az állatokkal!" címmel állatbörzét szerveztem, melybe minden csoport bekapcsolódhatott. Az óvoda egyik helyiségét berendeztem és már aznap reggel ide vártam a vendégségbe érkező állatokat. Ugyanis bárki elhozhatta kedves állatkáját. A gyerekek örömére érkezett: nyúl, teknősbéka, sáska, kukac, aranyhal, tengeri malac, csincsilla, házi sün is. A csoportoknak egész nap lehetőségük volt az állatokat megfigyelni, megetetni, megsimogatni. A  gyerekekkel közösen gyűjtött képekből minden csoport tablót készített, ki-ki bemutatva a különböző állatfajokat.

             A gyerekek nagyon sok új ismerettel gazdagodtak, különleges élményben volt részük, de ami a legfontosabb: rácsodálkozhattak a teremtett világ sokszínűségére, szépségére, ezáltal is megtapasztalva a Mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét, bölcsességét.

 

 

                                            Tóthné Varga Andrea

                                                    óvodapedagógus