Hírek

Családi zarándoklat Máriapócson a Boldogság útján

Dicsőség Jézus Krisztusnak!

 

A Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda fennállásának 25. évfordulója alkalmából családi zarándoklatot szervezett október 16.-án Máriapócson a Boldogságok Útján.

A Boldogságok Útját a kegyhely körül építették ki néhány éve. Aki ezen a több, mint 16 km-es gyalogúton elindul, meg-megállva a nyolc boldogság kihelyezett stációinál, a kegyképtől indulva a kegyképhez érkezve, a lelki feltöltődés lehetőségét kapja meg.

Óvodánkból a Méhecske csoportos gyerekek közül tízen, családjaikkal és óvónénijükkel Andika nénivel, valamint négy óvodai dolgozóval, Kocsis Dani atya vezetésével kora reggel gyülekeztünk Máriapócson, majd a bazilikában az Istenszülő köszöntése után útnak indultunk.

Csodaszép őszi reggelen a harmat és az esőcseppek csillogásában indult el lelkes csapatunk a zarándoklatra. Jó hangulatban, vidáman, imádkozva, énekelve, elmélkedve telt a napunk. A gyerekek nagyon lelkesen vezették a felnőtteket, fáradhatatlanul rótták az előttünk álló utat, ki biciklivel, ki kismotorral, ki gyalogosan.

A nyolc boldogság kihelyezett stációinál megállva,  Dániel atya Jézus boldogságmondásait értelmezte, melybe bevonta a gyerekeket is, akik lelkesen válaszoltak kérdéseire, énekeltek, imádkoztak a felnőttekkel közösen. Az atya a stációk között önvizsgálatra, elcsendesülésre hívta a zarándokokat, ezalatt az idő alatt pedig csendesen mesét mondott, beszélgetett a gyerekekkel, amit ők nagy örömmel fogadtak.

A zarándoklat alatt megcsodálhattuk a szép őszi erdőt, mezőt, rácsodálkozhattunk a teremtett világ szépségeire, melynek mi is részesei vagyunk.

Testileg-lelkileg feltöltődve értünk vissza a Bazilikába, ahol imával és énekkel köszöntöttük Istenszülő Szűz Máriát.

Felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk mindannyian!

Köszönjük szépen a szervezőknek, a résztvevőknek, Kocsis Dániel atyának, Andika óvónéninek, de legfőképpen a Mindenható Atyának, aki ezt a kegyelmet megadta nekünk!

 

 

                                                                                                 Sajbenné Lőrinc Éva

                                                                                              Sajben Hanna édesanyja

                                                                                                   Méhecske csoport