Hírek

Imalánc a békéért

Imalánc a békéért

Dicsőség Jézus Krisztusnak!
 
Kedves Szülők és Gyerekek!
 
Értetlenül és döbbenten állunk az elmúlt napokban kialakult orosz-ukrán háborús helyzet miatt. Sajnos olyan dolgok történtek, amikre nem számítottunk. Azt hittük, hogy mi és családjaink és a körülöttünk élő népek békében élhetünk. Most megtapasztaltuk, hogy a gonosz folyamatosan jelen van és eluralkodik a világban, emberek halálát, családok széthullását, menekültekké válását okozva. 
 
Mi a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában, hiszünk Jézus szeretetparancsában, hisszük, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött. Keresztény emberekként készek vagyunk segíteni rászoruló embertársainkon. Aki teheti, élelmiszert, ruhát, tisztálkodási eszközt, szállást is felajánlhat. 
 
Úgy gondoljuk, hogy gyermekeinkkel, családjainkkal közösen a legfontosabb, amit meg kell tennünk, hogy közösen fohászkodunk a békéért!
 
Ezért, arra buzdítunk minden családot, hogy kapcsolódjanak be "Imalánc a békéért" elnevezésű közös esti imádságunkba.
Szeretettel kérünk minden családot, esténként 19:30-kor gyújtsanak gyertyát otthonaikban és gyermekeikkel együtt ajánlják fel imáikat a békéért.
 
 
Szent II. János Pál pápa imája a békéért
 
Atyáink Istene,
nagy és teljes irgalmú,
mindenek Atyja.
Te a béke útjait tervezed,
és nem a szenvedését,
gyűlölöd a háborút
és elnyomod az erőszakosak büszkeségét.
Azért küldted fiadat, Jézust,
hogy a közelieknek és a távoliaknak
békét hirdessen
és minden fajú és származású embert
egyetlen családba gyűjtsön össze.
Halld meg fiaid és leányaid egyöntetű kiáltását,
az egész emberiség sürgető kérését:
Ne legyen többé háború,
visszafordíthatatlan kaland;
Ne legyen többé háború,
a szomorúság és erőszak útvesztője;
Szűnjék meg a háború!
Máriával, Jézus anyjával együtt
újra és újra kérünk Téged:
Szólj a népek sorsáért felelősök szívéhez,
tartóztasd fel a bosszú és a számonkérés logikáját,
Lelked által adj ösztönzést új megoldásokra,
nagylelkű és tisztességes gesztusokra,
a párbeszédre és a türelmes várakozásra,
amelyek gyümölcsözőbbek,
mint a be nem tartott háborús feltételek.
Add meg korunknak a béke napjait.
Soha többé háborút!
Ámen
 
Ezután pedig a közösen elimádkozzuk a "Miatyánkot".
 
Hiszünk abban, hogy az imádkozó családok együtt maradnak és abban is, hogy ha minél többen imádkozunk tiszta szívvel kérve a végtelenül jó és irgalmas Mennyei atyát, akkor az meghallgatásra talál!
 
Szeretettel:
Dani atya és Andi óvó néni